Egy arab mondás szerint a hastánc az, amikor a világ a nõ csípõjében ringatózik. A nõi önkifejezés egyedi, õsi eszközének tartott hastáncnak, illetve keleti táncnak (Raks Sharki) egyre több hódolója van Magyarországon. 

A hastánc õsi idõkbõl származik és valószínûleg Egyiptomból ered. Az ókori Rómában a hastánc puszta erotikus bemutató, késõbb szexuális tettre ösztönzõ tánc volt. A törökök a 16. század elején ismerték meg a hastáncot, amit a török háremekben eszközként használták arra, hogy a háremhölgyek elnyerjék uruk jóindulatát. A hastánc az arab világban még mai is szerves része a mindennapi életnek.

Nyugat-Európában – fõleg Németországban és Skandináviában –, valamint az Egyesült Államokban a hastánc éppúgy tömegsportnak számít, mint mondjuk, az aerobic vagy a jogging. Fantasztikusan fejleszti a hát tartóizmait, a combot és persze a hasat is. Ennek némileg ellentmondanak a keleti táncosnõk telt idomai, õk azonban szándékosan növesztik a hasukat, hogy legyen mit rezegtetni. Ha szükséges, akár olvasztott vajat is isznak, hogy nõjön a hájuk. Ami egyébként a keleti ízlés szerint egyben a bájuk is.

A hastánc népszerûségének másik oka, hogy karbantartja a lelket is. Erõsíti az önbizalmat, ráadásul jó hatással van a szerelmi életre. A szultáni udvarokban eredetileg vágykeltésre alkalmazták a hastánc mûvésznõit. Az õ dolguk volt hangulatba hozni az uralkodót, hogy aztán az megfelelõen teljesítsen az éppen soros feleségnél. Gazdag családok pedig az esküvõk utáni vacsorára hívtak hastáncosokat. Ez jelentette a szexuális felvilágosítást az ifjú párnak nászéjszaka elõtt. Idõvel az oktató jelleg lekopott a táncról, mára maradt a mûvészet.

Nem elhanyagolható a hastáncnak köszönhetõ pszichológiai hatás sem. Alapvetõen erotikus táncról van szó, a has- és a csípõmozdulatok helyreállítják a szexuális energiát, növelik a libidót, és nem utolsó sorban hatásos fegyver lehet a csábításban.